Az anyaság tanítása a női teremtés szemszögéből
A szakrális anyaságra vonatkozó tudás nagyon jól használható a női teremtés – fizikai módon megnevezve a célmegvalósítás – folyamatában: a vágyott dolgot hívjuk, befogadjuk, érleljük és növeljük, majd miután világra hoztuk, megszültük, tápláljuk, alakítjuk, vagy hagyjuk, hogy alakuljon olyanná, amilyen ő saját maga.
Ahogyan a szülésnél, a célmegvalósításnál is az egység megtartása lesz a legfontosabb: végig tudnunk kell, hogy miért dolgozunk, arra kell koncentrálnunk és azért kell léteznünk – azaz végig a fókuszált célunkban kell maradnunk, és arra törekednünk, hogy abban meg tudjuk magunkat tartani. Szerencsére általában ez jóval kevesebb erőfeszítést és intenzitást igényel, mint egy valódi szülés, kevesebb dologra is kell egyszerre odafigyelnünk, abban viszont mindenképpen nagyon hasonlít, hogy fizikai teremtéseink közben is folyik tovább az élet, amelyet élünk, és vannak dolgaink, amelyeket intéznünk kell, de szerencsére női mivoltunk egyik jellemző vonása, hogy természetünknél fogva multifunkcionálisak vagyunk, azaz több mindenre is tudunk figyelni párhuzamosan.
A keletiek azt mondják, hogy egy nő hasában mindig van egy embrió, vagyis mindig éppen kihord valamit. Ez lehet a saját célja, a családé, a gyermekéé, valakié, aki fontos számára és közel áll hozzá, de mindenképpen igaz, hogy valakinek a célját folyamatosan dédelgeti, energetizálja magában. Képes arra, hogy energiát generáljon, vagy vegyen fel, majd azt felgerjessze, transzformálja és leadja. Ebből következik a családban betöltött egyik legfontosabb szerepe is: hogy kis transzformátor egységgé, valódi energiaközponttá váljon, amely mint egy tűzhely, folyamatosan adja a meleget és energetizálja a családot.
A nő azonban erre csak akkor képes, ha ehhez valahonnan férfias típusú, tűz-energiát kap. Ő maga vizes kiterjedésű, tehát formátlan, tud lebegni, áradni, és óriási energiatömeget képvisel, de külső hatásra van szükség ahhoz, hogy az adott pillanatban egységbe, formába rendeződjön és berobbanjon. Családban, párkapcsolatban alapvetően a férfi az, aki általában ezt a kezdő energiát beviszi a rendszerbe, de természetesen meg lehet oldani saját erőből, pl. a férfi energia célkitűzésen keresztül való mozgósításán keresztül is. De mindenképpen szükség van valamilyen külső szikrára, hogy a női működés beinduljon, és abban a pillanatban, amikor ott van alatta a tűz, a hatalmas vízenergia már át tud alakulni – pl. vízpárává, de akár valami más energiává is –, lángol és meleget ad.
Ezután érdemes vigyázni, hogy a tűz ki ne aludjon, hiszen utána megint szikrára lesz szükség, hogy a teremtő folyamat beinduljon. A hagyományokban ez jelenik meg az örök lángok tüzeinek őrzője, vagy a Vesta-szüzek által, illetve a régi görögöknél Hesztia, a házi tűzhely őrzőjének kapcsán.
A közösen, együttműködve létrehozott tűz, azaz a felgerjesztett energia aztán visszakerül a férfihoz, aki ebből aktív, fizikai tetteivel megvalósítja azt, amit mi „kiforraltunk”, megálmodtunk. Ebből szokott adódni az a félreértés, hogy a férfi úgy véli, úgy érzi, övé az eredmény és az érdem, hiszen ő volt az, aki az egész dolgot megteremtette, létrehozta. Holott a nő volt az, aki ezt megálmodta, kitalálta, energetizálta, majd neki megvalósításra továbbadta, tehát a munka mindenképpen közös. Ahogyan mondani szokták: „cherchez la femme” (keresd a nőt), azaz minden sikeres férfi mögött áll egy nő, aki a sikeréhez a hátteret, az energiát, a tüzet adja. Az az optimális, ha férfiban van elég alázat ahhoz, hogy ezt elismerje, ugyanakkor a nő is tisztában van vele, hogy a sikeres teremtéséhez a férfi is ugyanannyira szükséges, mint ő maga.
Ez a párkapcsolaton és a házasságon kívül is ugyanígy működik, ezért nagyon ritka, hogy azt mondhatjuk valamire: ez egyedül az ÉN sikerem. Általában számos más tényező, összetevő, segéderő is ott van a háttérben, amelyek és akik nélkül az egész folyamat nem jöhetett volna létre, a közbenjárásuk nélkül az eredmény nem születhetett volna meg. Érdemes ezt mindig tudatosítani, értékelni és hálásnak lenni ezért.
