Gabonaanya
A mag, a gabona a termékenység egész világon ismert szimbóluma. A növény pusztulásakor a magok széthullnak, majd azokból új élet sarjad, a mag magában hordozza a születés-élet-halál örök körforgását.
A földművelés kialakulásával megjelenik a növényzet, a természet terhes Istennője, aki közeli rokonságban áll a korai kőkor Vénusznak nevezett, kihangsúlyozott csípővel, hassal és mellel rendelkező Istennőivel. Az áldott állapotban lévő nő megduzzadt hasából élet születik, ahogyan a magból is élet sarjad. Az AnyaIstennőnek újkőkori ábrázolásai között megtaláljuk a kezét terhes hasán tartó Istennőt, illetve az olyan szobrokat, ahol az Istennő áldott állapotát a hasán elhelyezett rombuszban lévő pont jelzi. A pont a magnak a szimbóluma, a rombusz pedig a bevetett földé, a kettő együttes megjelenése az AnyaIstennő ábrázolásokon ima a termékenységért és bőségért.
Az újkőkor várandós Istennője jelenik meg a későbbi gabonával és földműveléssel összekapcsolt Istennőkben. A görög mitológiában Demeter Istennő tanítja meg az embereket a földművelésre, az ő áldásával hoznak termést a növények (amikor Demeter elindul elrabolt leánya Perszephone keresésére a termőföldek magukra maradnak, nem terem semmi és éheznek az emberek). Demeter az ábrázolásain kalászkoszorúval, kezében búzakalásszal, vagy sarlóval jelenik meg. Cerest, a gabona római Istennőjét szintén búzaszálakból font koszorújáról és gyümölcsökkel teli kosaráról lehet felismerni. A sumér Inanna, Ég és Föld Királynője hét ékességét magára öltve indul az Alsó Világba, és a hét ékességéből az első a mezők koronája, a kalász, amellyel fejét ékesíti. Angliában a gabona ősi Istennője Ker hármas Istennő, Ő a leány Kernel a mag a föld mélyében, Ő az anya Ker, aki aratás aranyszínű kalásza és Keridwen az öregasszony. A Szűz, az aratás csillagképe szintén kalászt tart a kezében.
Emlékezik az európai folklór is GabonaAnyára. Németországban a parasztok szerint azért hullámzik a gabona a szélben, mert GabonaAnya szalad végig a földön. Az utolsó kévét a szláv népek Rozsanyának, Búzaanyának, Árpa- vagy Zabanyának nevezik. Lengyelországban az utolsó búzaszálakból szőtt koszorúban lakik GabonaAnya, ezt a koszorút egy leány viseli a fején, majd őrzi meg a következő vetésig, amikor a magjait elkeverik a vetőmaggal. Franciaországban az utolsó kéve neve Búza Anyja, amit felöltöztetve hazavisznek, hogy aztán az esti mulatság középpontjába helyezzék. Ausztriában az aratás felvonulással ér véget, ahol az utolsó kévéből formált Kalászkirálynőt kocsin húzzák az aratók.
A Tiszántúl középső részein a magyar nép a búzát egyszerűen életnek nevezte. Az először és utoljára levágott kévének varázs- és gyógyító erőt tulajdonítottak. Az első marék gabonát ünnepélyes vágták le, mert ez volt a jó aratásért végzett áldozat, de áldozat járt GabonaAnyának az aratás végén is. Az utolsó gabonaszálakat nem vágták le, mert abban lakik GagonaAnya szelleme, akit meg kellett őrizni a magokban lévő növekvő erő, élet folytonosságáért. Az utolsó gabonaszálakat a tarlón föld felé hajlítva ott hagyták áldozatul az Istennőnek, NagyBoldogasszonynak.
