A Máriák Egyek Benned előadás, meditáció, blokkoldás

19050 Ft

Előadás, két meditáció

  1. A Máriák Egyek Benned előadás, mp3 felvétel,  1 óra26 perc
  2. Meditáció és gyógyulás a hármas anyaerőben, mp3 felvétel, 1 óra 11 perc
  3. GyógyítóMeditáció a Mária Pecséttel: 1 óra erős nőiséget gyógyító meditáció, mp3 felvétel

A program célja az emberiség történelmében szétesett hajdani Isteni Női Egységet gyógyítani önmagadban, nőiségedben. Az est során Mária (Anna-Mária-Magdaléna) csatornázások is lesznek, és az ő energiáikban gyógyítjuk az egyes női minőségeinket. Elődás a Máriák misztériumáról, a hármas anyaerőről, gyógyulás és blokkoldás az anyasebek és női vérvonalaink terében, megtámasztott, megtartott, stabil nőiségért. FöldAnya és a Máriák kísérnek ebben.

Kerestem Máriát. Kívül – az egyházban, a templomokban, a vallásos képeken. De tudtam, hogy az a Mária, akit ott ábrázolnak, nem az én Máriám. 

Kerestem Őt belül – a szívemben, a létemben, az életutamban; majd felismertem Őt mikor szólt hozzám, s megismertem mikor rajtam keresztül szólt másokhoz. Aztán felismertem, hogy mindvégig ott volt velem körülölelő végtelen biztonságot hozó, meleg aranyszínű szeretetével. ” -Pozsgai Nikoletta

Tarts velem e belső megismerő utazásban, gyógyulásban a hármas Anyaerő terében!

Leírás

Kerestem Máriát. Kívül – az egyházban, a templomokban, a vallásos képeken. De tudtam, hogy az a Mária, akit ott ábrázolnak, nem az én Máriám. 

Kerestem Őt belül – a szívemben, a létemben, az életutamban; majd felismertem Őt mikor szólt hozzám, s megismertem mikor rajtam keresztül szólt másokhoz. Aztán felismertem, hogy mindvégig ott volt velem körülölelő végtelen biztonságot hozó, meleg aranyszínű szeretetével.

Volt egy időszak tinikoromban, amikor fel akartam venni a Mária nevet – úgy hivatalosan. Nem értettem akkor még miért, mert az egyház Máriájához – a hétfájdalmúhoz nem tudtam kapcsolódni, s nem értettem a szűzességének valódi jelentését sem. Távol volt tőlem – mert a vallási tanításokban Ő hozzá nem érhetünk fel, csak könyöröghet érettünk bűnös lelkekért.

Aztán évek múltával megmutatta minőségeit, szépen végigvezetve a nőiség beavató útján a szakrális női teljesség bölcsességébe. Éjszakánként szólt hozzám, majd velem maradt a nappalokban is. De belül volt még akkor, s nem sejtettem, hogy később szertartásokban az Ő csodás lényét szólaltatom majd meg, az Ő érintését adom át; s az Ő szeretetébe emelek fel a gyógyítások alatt.

Ez év július végén Epheszoszban, az Ő házában járva megértettem mindent – mi volt, s ami valójában VAN.

Gyerekkorom óta érzem az Égi Anyám és azt, hogy megtart a legnagyobb örvények közepette is. Néha elfelejtettem és olyankor Ő volt az, ki emlékeztetett:

“Én vagyok az is, aki beszűkíti az utat és akadályt emel előtted. Nehézzé teszem az utat, hogy meglásd önmagadban azt az erőt, amit én látok és ismerek benned. Megtartalak és viszlek, erőt meríthetsz belőlem mindig, hisz ott vagyok a mindenekben. S én vagyok az, aki ott várlak az út végén és veled örülök, amikor önnön ragyogásodra ismersz. Ne feledd, örökké teljesnek, kerek egésznek látlak, legteljesebb lélek fényedben, ragyogásodban, s bármi történjék is veled az úton én mindig szeretlek.”

Közben immár papnői utamon megismertem az IstenAnya megannyi arcát, az Istennő megannyi aspektusát. Őt, aki ezerarcú és ott van a mindenekben. Együtt lélegzik a földdel, az éggel, az elemekkel, s együtt teremt az emberiséggel. Megismertem Őt a szerelemben, s megismertem őt az anyaságban, s ismerem őt ezredévek óta a papnőségben. Emlékszem rá s a vele való teljességben létezem. Már rég tudom, hogy Mária mellett ezer neve van…pontosan annyi, ahány női név volt, s van-e világon.

Mert ott van Ő a Női Teljesség Isteni Egységében, szeretetével oda ölel át Téged!

A Mária Házban mindezt megértettem, s felismertem azt is, hogy valójában a Máriák Egyek. Anna Mária – Szűz Mária anyja, maga Mária és Mária Magdaléna – egy-egy aspektust mutatnak fel nekünk, emlékeztetve arra az Egységre, mely midig is volt, s melyet a nők mindig is hordoztak szívükben és sejtjeikben.

A Máriaság lényege a nőiséget annak méltó megszenteltségében élni!

Július 27-én Epheszoszban már tudtam, hogy a Mária Erő lesz az, ami feloldja az emberiség fájdalomtestét, s átminősíti energiamintázatunkat a fénnyel telt Isteni szeretetbe. Aznap a Mária-Háló első horgonyzásán, az Ő ereje megérkezett, s az azóta zajlott további horgonyzásokban a Föld magába issza az Ő szeretetét.

A Mária Háló épül – s Szeretet Háló veszi körbe a Földet!

A Máriák – azaz az emberi történelem során szétválasztott Női Teljesség egyes aspektusai – benned válnak újra eggyé. Az Isteni Női Megszentelt energia tartópillérévé válsz, s Te leszel az, aki nőként emlékezve teljességedre, áldott nőként az IstenAnyai szeretetbe öleled vissza a társadat, a Férfit; s a Földet magát. TE VAGY AZ A NŐ, KIBEN MÁRIA TELJESSÉGE ÉL!

Ha mindez úgy érzed megérinti a Benned élő Máriaságot, az örök egység emlékezetét és a végtelen szeretettség vágyát, akkor örömmel ajánlom Neked ezt a gyönyörű hanganyagcsokrot!

Ébredj tudatára Máriaságodra, megszentelt és áldott női erődnek, s ébreszd kiapadhatatlan erőforrásaidat belül, hogy azok hatékonyabban vehessék fel külső női erőforrásaidat!

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A Máriák Egyek Benned előadás, meditáció, blokkoldás” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük