Leírás
Miért érdemes részt venned a Boszorkány Seb Gyógyítását célzó blokkoldó programon?
Ha az alábbi tüneteket tapasztaltad már magadon:
- jó az intuítív képességed, mégis mindig utólag mondogatod magadnak, hogy hallgatnom kellett volna a megérzésemre, “éreztem”, “pedig tudtam, és mégis…”
- kifejezetten azt érzed, hogy vannak képességeid, tudásaid, amiket szeretnél megosztani, de valahogy nem mered megmutatni, kimondani
- inkább visszahúzódsz, a helyett, hogy kiállnál önmagadért, tudásaidért, képességeidért, belső hitedér
Vagy:
- kifejezetten olyan mintha egyáltalán nem lenne semmilyen előérzetet, nem látsz és nem hallasz olyan dolgokat, amiket mások….látók, tisztánérzők.
- a boszorkány szó hallatán elfog valamilyen furcsa negatív érzés, akár viszolygás
- attól tartasz, hogy nehogy rád süssék, hogy boszorkány vagy. Még viccből is rosszul esik.
Ha olyan dolgokat szeretsz csinálni, amiket ők szerettek:
- szeretsz a természetben sétálni, akár táncolni, mi több volt már olyan vágyad, hogy nőtársaiddal tüzet rakjatok és azt körültáncoljátok, csak úgy , szabadon, akár meztelenül
- ösztönös vonzódásod van a teliholdhoz, mintha mesélne neked
- érdekelnek a népi gyógymódok, az erdők-mezők kincsei, a gyógynövények, a kristályok, a talizmánok
- már-már megszoktad, hogy furcsálnak az emberek, őrültnek, bogarasnak, elvarászoltnak mondanak
- gyarkan fordul elő veled, hogy kilógsz a sorból (s ha ezt nem is fejezed ki, ÉRZED)
Vagy kifejezetten észrevetted magadon, vagy mások rajtad!:
- erős hatásod van az emberekre
- néha még azt is mondják rád, hogy ne bűvöld meg őket
- szemmel verni tudnál
- ledémozotak már életedben (párszor)
Félelmek:
- a hatalomtól
- az erőszaktől
- attól, hogy elárulnak, megítélnek, megaláznak, kirekesztenek, megbélyegeznek, megölnek
- a saját erődtől
- attól, hogy mi van, ha tényleg vannak képességeid
….és ami még tipikusan lenni szokott:
- Vannak belső képeid, érzeteid, “emlékeid”… vallatás, különféle kínzások, vízbefojtás, máglya halál..
- Szinte biztos vagy abban, hogy áldozatul estél a boszorkány üldözésnek…
- Akár mondják is neked, hogy Te Boszorkány vagy! vagy biztos égtél volna már abban a bizonyos korban.
- Egyszerre vonz és taszít ez az egész boszorkány téma.
- Tudod, hogy segítőnek születtél lenni, de nem mered felvállalni, vagy úgy igazán. Akkor is ha már kitanultad, papírokat szereztél… Mindig van valamilyen indok, ellenállás…még nincs itt az ideje, még nincs kész a honlapom, még nem vagyok készen…stb.
Nos, ezek bármelyike, akár egy magában is bőven elengendő ok részt venned a Boszorkány Seb oldása programon!
FONTOS: A PROGRAMON CSAK AKKOR VEGYÉL RÉSZT, HA ELBÍROD A KOLLEKTÍV esemény feldolgozásának e következő lépését. Ha egyéni terápiák, oldási folyamatok során még nem végeztél blokkoldó munkát akkor először egyértelműen kezd azzal. Önismeretükben jártas, önmagukon dolgozó résztvevőket várok. A többieknek nem ez a következő lépés. Tisztelettel kérlek fogadd ezt el, és főleg türelemmel. Vagy kérj mellé személyes konzultációt, blokkoldó alkalmat.
Mit tartalmaz ez a tanfolyam?
Előadás 1. Boszorkánytörténeti előadás (videófelvétel)
Előadás 2. Képességeink és erőink visszahívása – avagy hol vesztettük el és mért? (videófelvétel)
Blokkoldó gyakorlat és felépítő meditáció 1. Oldás a boszorkányseb okára (videófelvétel)
Blokkoldó gyakorlat és felépítő meditáció 2. A képességeink és erőink visszahívása, tiszta önazonos erőbe állás, önfelvállalás (videófelvétel)
Mindezt a fizetéskor regisztrált saját tudástáradból bármikor elérheted, saját tempódban, időbeosztásod szerint tudod feldolgozni!

Értékelések
Még nincsenek értékelések.